Permapark

ZuPa- Magyarország első permaparkja

2022 tavasz-nyár

Kedves Klímakert Látogatók!

Mindannyian tapasztaljuk azt a drámai változást, ami az idei nyár időjárása jelez, amely egy gyors éghajlatváltozási folyamat első jelentős megnyilatkozása. A változás komoly változást fog hozni a növény és állatvilágban is. A szakértők alföldi régióban a fás sztyeppék kialakulásáról, a hegyekben a bükkerdők megszűnéséről, egész ökoszisztémák átalakulásáról beszélnek. 

A klímakertre is komoly hatással voltak a hőhullámok, amelyek több ültetett fa kiszáradását okozták. Számunkra komoly dilemmát jelentett, hogy milyen beavatkozás lehet egyszerre fenntartható, erőforrásainknak megfelelő és ökologikus is. Emellett még csak most ismerkedünk az új helyzettel és az élőlényekre gyakorolt hatásaikkal. Ezért az idei évet a megfigyelés jellemezte. 

Megfigyeltük többek között, hogy a napfénynek leginkább kitett külső karéjban csak a legtűrőképesebb fajok maradnak meg, mint az eperfa. Az is egy tapasztalat, hogy a belső, már megerősödött fás-bokros régiók melletti telepítések az erősebb párologtatásnak és a félárnyéknak köszönhetően életben maradnak. Innen lehet majd lassan terjeszkedni. Az is fontos tanulság, hogy a nagy fák fiatal hajtásait érdemes megtartani, mert azok folyamatosan táplálkoznak a szülő fa gyökérrendszeréből, ezáltal rendszeres vízutánpótlás nélkül is életben maradnak. További megfigyelés, hogy a rendszeres fűnyírás elhagyásával sokkal ellenállóbb a gyep, a töveik nem száradnak ki és így sokkal több kisállatfaj meg tud maradni. 

Az új helyzetben újra kell gondolnunk a városi zöld felületeinket, megfigyelni a változásokat, mert a nem megfelelően megválasztott fajok nem fognak életben maradni. 

üdvözlettel, 
Tóth Miklós
Zuglói klímakert

Permapark??

Ha netán elmosolyodsz e név hallatán, akkor még biztosan nem találkoztál a permakultúrával. Pedig amióta két ausztrál figura kereken 50 éve kiötlötte, ez a rendszer meghódította az egész világot. Azóta bebizonyosodott, hogy a permakultúrás gondolkodás elvei megvalósíthatóak a félsivatagtól a folyódeltáig, a trópusoktól a tundráig. Alkalmazásával életre lehet kelteni lepusztított területeket Indiában, oázist lehet varázsolni Afrikában, lakhatóvá lehet tenni mocsaras folyódeltákat Vietnámban, és virágzó kis parkot lehet varázsolni Zuglóban! Emellett közösségi találkahelyet lehet teremteni mindannyiunk számára. A permakultúra mára nemzetközi mozgalommá vált, permakultúra szövetségek alakultak világszerte, így Magyarországon is.

Mitől különleges ez a park?

Például azért, mert ilyen még nincs. Bár sok permakultúrás kert indult hazánkban, de városban, közterületen, kerítések nélkül még nem vágott bele ilyen projektbe senki. De majd most mi Zuglóban! A Zuniverzum zuglói aktivista csapata már két éve gondozza ezt a 2500 nm-es önkormányzati területet a Németpróna-Miskolci utca sarkán, ahol hajdanán a bolgárkertészek űzték az ipart, de már évtizedek óta gazdátlanul állt. Most újra zöldül, hogy bemutatótere lehessen a permakultúra rendszerének. 

Mit teszünk itt? Építünk többek között: 

Fűszerspirál kertet

A Tejútrendszer kis másolata, a Zuniverzum építőköve. Alapja egy kövekből felépülő, spirálisan tekeredő fal. Ebbe ültetjük el azokat a fűszerfajtákat, melyek a tápanyagokban szegény és száraz talajokat kedvelik. Kifelé haladva a fűszerspirál különböző klímaövezetre osztható fel, így kis területen mindenféle fűszernövény megterem! Bármely kiskertben elfér, nem sok vizet zavar. 

fűszerspirál

Dombágyást

Külföldiül hugelkulturt, ami egy vízszintes komposztáló rendszer. A fásszárú nyesedékek lassú bomlása jó lélegző, nedvességet megtartó, tápanyagban gazdag talajt hoz létre. Olyan hosszút építünk, hogy a világűrből is látszódjon!

dombágyás

Komposztkast

Ez egy vesszőből font kör alakú minikert, mely közepén egy komposztáló kas található. A szomszédok konyhai szerves anyagait itt lehet szégyentelenül komposztálni. Persze környező madarak is rájárnak, mert mindig akad nekik valami finomság. 

komposztkas

Függőleges kertet, azaz Tipit

Ez egy sátorszerű, kezdő indiánoknak szánt építmény, mely hosszú egyenes bambuszbotokból áll. Erre lehet futóspenótot (malabárt), és (zug)lóbabot futtatni. Helytakarékos, árnyékot ad a nyári melegben és egyszemélyes meditációs központként is funkcionálhat. 

tipi

Emellett lesz még kiülőhely, hogy nézhető legyen, infótábla, hogy olvasható legyen, méhlegelő, hogy zümmögjön, víztartály, hogy csorogjon. Sétaútvonalak kialakításával gondolunk az egyfarkú kutyákra és kétfarkú szimpatizáns gazdáikra is. 

A parkrendezésre várunk minden önkéntes permatársat!